Boji Néni....

Kecskesimogatás tavasszal...

Nem véletlenül féltem, nem bizony...November 2-án meghalt. Az eszemmel nem tudom most sem felfogni: három hete, a születésnapján átjött hozzám, vidáman, nevetve. Felköszöntöttem, megöleltük egymást.
Délután elvitte a mentő...és már nem jött haza.A legagreszívebb leukémia vitte el. Hogy nem vettük észre? Igaz, kicsit sápadtabb volt a megszokottnál, de tette e dolgát. Etette a sok kis állatot, tyúk, kacsa, pulyka, nyúl, galambok, kutya,cica disznó , birka...és mérgelődött a rosszcsont kecskékkel.


A legjobb szomszédasszonyom volt. És a legjobb szívű....
Nem volt könnyű élete. Már egészen fiatalon beletanult a kinti munkákba.Kapált, ásott, még kaszálni is tudott. Az állatokhoz nagyon értett. Amikor elvesztette az állását és kikerült a foglalkoztatottak köréből (ugye milyen finoman fogalmaztam?), akkor sem hagyta el magát. Napszámba járt, dolgozott reggeltől estig, itthon pedig mindent előteremtett a családnak. Talán azért szerettem annyira, mert a sorsa nagyon hasonlított édesanyáméra. A szíve is olyan volt...egyszer csak ott termett nálunk, kezében érett sárgabarackkal, fügével, virággal, paradicsommal, ami éppen volt.
Nyáron, ha üdülni mentünk, nyugodt szívvel ráhagyhattam a virágokat, a két kutyát, a házat...semmi nem szenvedett kárt. Sőt, a virágok még szebben pompáztak, amikor hazaértünk. A virágokhoz is nagyon értett. Hiányzik, és hiányozni fog...

"finom a sütid ..."

Karácsonyi elmélázás...

Danikának is. Amikor nálunk volt, első útja a szomszédba vezetett. - Megyek Boji nénihez !- mondta, és szedte apró lábait, hogy Bori felemelje, és végigvigye birodalmán.
Ez a három képem maradt róla...Meg a sok szép emlék, ami a húsz év alatt összejött.