Memento...

Tóth Bertalan
Ezüstfonál
Közelembe osont a lassú végzet,
Szívembe költözött a zord enyészet,
Láttam, ahogy a szeme elsötétül,
Ahogy virágokat ejt ki kezéből.

Vége volt. A világ megremegett tőle,
Ilyen szenvedés nem kínzott előtte.
Gomolyogtak bennem a bősz miértek,
Bennem a fájdalmak hamuvá égtek.
Felkétlett bennem a Teremtő léte,
Néma csend volt felém minden részvéte.
Vádoltam magam, vádoltam az Istent,
Mert egyikünk sem tett meg érte mindent.
Élete, mint egy fénylő csillagocska,
Földi létének ennyi volt kiróva.
Lelke útra kelt, emléke megkövült,
Eltávozásának csak a menny örült.
Bennem angyali lénye táplál kedélyt,
Általa nem érzek már semmi veszélyt.
Sorsának ezüstfonala elszakadt,
Öröklétbe hullt mosolya itt maradt.
London, 2016. március 1., Húgom emlékére