De miért ?

Novemberi ködös reggelen feltuszkolom magam a buszra. Öreg, viharvert járgány, hogy honnan szednek elő ilyen ősrégi darabokat, az rejtély.
Fűtés nincs, minek is lenne, bezzeg nyáron többször is volt.
Ráadásul a középső ajtó a leszállók után megadta magát, és nem csukódott be.
Menekülünk, ki előbbre, ki hátrébb, mert éktelen cúg keletkezett az ajtó környékén.

- Nem elég, hogy nem fűtenek, még az ajtót is ránk nyitják...-morgolódik egy korombéli hölgy.

- Azt akarják, hogy jól megfázzunk, aztán tűnjünk el a föld színéről...hát.-Tódítja egy idősebb úr.
- Csak nem ? - kérdezem álmélkodva.
- Csak de. - válaszolja. Nem látja, mennyire utálnak bennünket nyugdíjasokat ?
- Útjukban vagyunk.- Azzal felhúzza a kabátgallért a füléig.

Ekkor nézek körbe, és látom, hogy az utasok jó része bizony nem mai csirke, velem együtt.

- Nem szándékos - próbálom védeni a sofőrt.

- Az lehet, de hátra jöhetne megnézni, mi van az ajtóval.- Mondja egy nő.

- Még hogy nem utálnak bennünket? - folytatja.
- A múltkor is jöttem haza Tatabányáról cekkerekkel. Ülőhely egy szál se, de a diákok mind ülnek. Hallom ám, amint az egyik fiú így szól a társához: " hagy álljon, hiszen ingyen utazgat".

Erre már én sem tudtam mit mondani, különben is leszálláshoz készülődtem. Jeleztem, a busz megállt.
Az ajtó, amely közben valami csoda folytán becsukódott, most nem akart kinyílni.
A sofőrt ez nem érdekelte, indult volna tovább. Éktelen kiabálás után végre megállt.
Nagy nehezen előre furakodtunk az első ajtóhoz.
A sofőr csak ült, arcán néma közöny. 

Az undornál egy fokkal jobb...