2014. december 28.

Ferenc pápa az állatokról...

Ferenc pápa: a Mennyország várja az állatokat is

A kutyák, macskák, és az összes többi állat a Mennyországba jut, ezt állította Ferenc pápa megnyitóján a Vatikánban pár nappal ezelőtt. A beszéde központjában az élet és a halál állt. A pápa idézett Szent Pál leveléből is, mely szerint minden Isten szívéből és lelkéből ered, köztük az állatok is.

Ferenc pápa: a Mennyország várja az állatokat is

A Szent Péter téren a pápa egy régi kérdéskörrel foglalkozott: a halál utáni kérdéssel. A Szentírás arra tanít minket, hogy minden, ami körülvesz minket, az Isten lelkéből és szívéből származik, így mindenkinek és mindennek meg van a joga a végső dicsőséghez, a Mennybe jutáshoz, a Paradicsom ugyanis minden teremtmény előtt nyitva áll, nem az emberekre szorítkozik csak.

Érdekesség, hogy Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek másképpen vélekedett, szerinte az állatok nem a Mennyországba jutnak, míg II. János Pál pápa szintén nagy állatbarát volt.

Ferenc pápa kijelentése természetesen nagy vihart kavart a katolikus egyházon belül és kívül egyaránt, ugyanis megoszlanak a vélemények nagyon.
A katolikus egyház tanításai szerint az állatok nem jutnak a mennybe, bármennyire is nehéz elfogadni, ez így van, nekem is nehéz, amikor egy kisállatát gyászoló gazdival találkozom, de el kell fogadni – mondja John Schmeidler kapucinus szerzetes, katolikus pap. Lapozz és olvasd el, hogyan vélekednek mások.
Szerző: Szélesi Ferenc

2 megjegyzés:

  1. Akkor legalább a fürjek tanúskodnak majd értem, hogy nem voltam eppen olyan rossz ember....de a sok egér...hú, azokkal meggyűlik a bajom.

    VálaszTörlés