Ferenc pápa: a Mennyország várja az állatokat is
A kutyák, macskák, és az összes többi állat a Mennyországba jut, ezt
állította Ferenc pápa megnyitóján a Vatikánban pár nappal ezelőtt. A
beszéde központjában az élet és a halál állt. A pápa idézett Szent Pál
leveléből is, mely szerint minden Isten szívéből és lelkéből ered,
köztük az állatok is.
Ferenc pápa: a Mennyország várja az állatokat is
A Szent Péter téren a pápa egy régi kérdéskörrel foglalkozott: a halál
utáni kérdéssel. A Szentírás arra tanít minket, hogy minden, ami
körülvesz minket, az Isten lelkéből és szívéből származik, így
mindenkinek és mindennek meg van a joga a végső dicsőséghez, a Mennybe
jutáshoz, a Paradicsom ugyanis minden teremtmény előtt nyitva áll, nem
az emberekre szorítkozik csak.
Érdekesség, hogy Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek másképpen vélekedett, szerinte az állatok nem a Mennyországba jutnak, míg II. János Pál pápa szintén nagy állatbarát volt.
Ferenc pápa kijelentése természetesen nagy vihart kavart a katolikus egyházon belül és kívül egyaránt, ugyanis megoszlanak a vélemények nagyon.
A katolikus egyház tanításai szerint az állatok nem jutnak a mennybe, bármennyire is nehéz elfogadni, ez így van, nekem is nehéz, amikor egy kisállatát gyászoló gazdival találkozom, de el kell fogadni – mondja John Schmeidler kapucinus szerzetes, katolikus pap. Lapozz és olvasd el, hogyan vélekednek mások.
Szerző: Szélesi Ferenc
Akkor legalább a fürjek tanúskodnak majd értem, hogy nem voltam eppen olyan rossz ember....de a sok egér...hú, azokkal meggyűlik a bajom.
VálaszTörlésMindenkinek van "egere"...
VálaszTörlés