Gránátalmafa csemetementés...

Amióta Hévízen jártam, nem tudtam elfeledni, a szívembe véste magát forró szerelemmel...A gyönyörű, vérvörös virágok tömkelege megígézett. Ránéztem, és azt mondtam:
- Nekem ő kell !
Vettem is egy gránátalmát, megettem, a magokat gondosan leöblögettem, és mivel tél volt, ültetőföldem sem volt otthon, egy dobozkában betettem a hűtőszekrénybe.
Ahogy azt szoktam, ott is felejtettem vagy két hónapra.
Lelkiismeret furdalásom határtalan volt, ezért aztán elvetettem őket egy ládába.
Miután gondosan tanulmányoztam a szakirodalmat, tavasszal kipikíroztam a kikelt palántákat.
Mert minden szeme kikelt.
Osztogattam fűnek-fának, aztán a többit ősszel egy csomóban kiültetve a kertbe, aljas módon sorsukra hagytam őket...
A tél azonban nekik kedvezett. Minden palánta átvészelte az enyhe telet, látom, hajtanak, így egy csomóban gyönyörűen...nem tehetek mást - gondoltam magamban. Két év után itt vannak, nekem nőttek, muszáj megmentenem őket.
A mai délelőtt aztán ezzel telt el: gránátalma ültetgetéssel...
Arra gondoltam, szeretnék gránátalma lenni. Ennyi viszontagság után...még javában hajtanak
a kicsik...
Nem tudom, mit fogok csinálni velük, ha mind megmaradnak, ugyanis fagyra érzékenyek.

Internetről...

Internetről...

Internetről...

 Én nekik drukkolok.
Mert megérdemlik....