Na !

Olvasom Bertalan atya blogját a köszönet mondásról, és eszembe jut a múlt heti eset...
Vöröskereszt helyisége, ruhaosztás, tömeg, tolakodás.
A kis nő elmondja, mire van szüksége. Karomra rakva viszem ki az áhított ruhákat.
- Na ! - mondja, és kikapja a kezemből.
Aztán még kér ezt, azt, én bemegyek, kihozom, de akárhányszor elveszi, csak ennyit mond:
- Na !
Megállapítom, hogy az eddigi önnevelésem fuccsba ment, mert elfut a méreg.
A harmadik "na"-nál rászólok.
-Mi az, hogy na! Talán kérem, köszönöm, vagy mi....
Rám néz, és látom, elszégyelli magát.
Amikor kiviszem a nadrágot, így szól :
- Ezt én kérném, ha lehet. És köszönöm.