2014. február 2.

Gyertyaszentelő Boldogasszony...

FEBRUÁR 2. – URUNK BEMUTATÁSA – GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY
 

Kun Fruzsina: Gyetyaszentelő Boldogasszony
Kun Fruzsina: Gyetyaszentelő Boldogasszony
URUNK BEMUTATÁSÁnak ünneplése a IV. századtól kezdve általános volt. A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának, és a fénynek ünnepe lett. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében.
A római katolikus vallás GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY néven ünnepli ezt a napot. Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket is. József és Mária ez alkalommal mutatta be áldozatként a két gerlicét vagy galambfiókát. Ekkor szentelték az Úrnak az elsőszülött fiút. Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. A Kivonulás könyve előírja az elsőszülött bemutatását és megváltását a templomban. Az ókori Rómában tavaszkezdő nap volt, fáklyás engesztelő körmenetet tartottak, amelyben a pogány rómaiak körbejárták a város bálványszobrait. Ennek megkeresztelése a gyertyás körmenet ezen a napon. A szentmise a gyertyák megszentelésével kezdődik, majd a gyertyás körmenet következik.


(részlet)
A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek. A Pray-kódex tanúsága szerint a magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a szentelt tűznél gyújtották meg azután a gyertyákat.
 Lám, lám, most volt karácsony ünnepe, és már Gyertyaszentelő Boldogasszonyt
 ünnepeljük .Bensőséges, szép szentmisén vehettünk rész a mai napon, már akit el nem   
 riasztott a zord időjárás, a csúszós út.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése