Lassan talán vége lesz...

Tegnap szerelték a redőnyöket és a szúnyoghálókat...Áldom az eszem, amikor úgy döntöttem, hogy az egész házban kicseréljük a régi, rosszul záródó tüzépes ablakokat...
Azért vagyok elégedett a döntésemmel, mert ha a zuramra hallgatok, akkor apránként, szobánként cseréltük volna. Nem, nem, nem ! Az biztosan nem menne, hogy ENNEK én még egyszer nekiálljak, ennek a rettenetnek...

Tudtam, hogy nehéz lesz a porallegia miatt, ami már évek óta gyötör...de hogy ennyire, azt nem.
Mindegy, már közel járunk a végkifejlethez. Még a kőművesekre, és a festőkre várunk, aztán nagytakarítás, és Hawaii... 
Egyetlen dolog ami feldob, hogy a karácsonyi nagytakarítás is meglesz egyúttal.

Megszületett...

Vince, akinek a falat festettük, megérkezett...Íme a kész falfestmény és Vince...

Barátnőm boldog, Vince gyönyörű,a törpök is örülnek, minden jó, ha jó a vége!

Isten hozott kicsi Vince! Nőjél nagyra, és legyél boldog !

Dani hittranra jár...

Esti fürdetés van, játék, móka, előkerül a szó a szülőkről.
- Mama ! - mondja édesen. - Én tudom ám, ki adta nekem a szüjeimet...
- Tényleg?- ámuldozok "játszásiból".-Ki Danikám?
- Hát a Jóisten...- feleli.
- Tudom - próbálom megvillantani jártasságomat a dologban.-Hiszen beszéltünk róla...
- De ezt most a plébános bácsi is mondta a hittanórán !
Aha ! Eddig akkor nekem nem igen hitte el.
- És még azt is tudom, hogy ő adta nekünk a fákat, a virágokat, a madarakat...meg karácsonyfát is tőle kapjuk. -teszi hozzá meggyőzően.
- Az egész földet ő adta nekünk - teszi még hozzá. - Remélem, ismeri a legót is...
Erre már nem tudtam, mit mondani...

Megtört a jég...

Havasan...

Hó nélkül...

Elbocsátottak. Ma reggel csengettek, és Magdika mosolygó arca várt a kapuban. Feszengett, zavarban volt, amint elmondta, hogy rossz hírt kell közölni-e velem, az idei szezonban már nem tudnak nyugdíjast alkalmazni a jégészleléshez.
Csak akkor nyugodott meg, amikor nevetve, megkönnyebbülve elmeséltem neki, hogy évek óta abba akartam hagyni már ezt a közel harminc éve tartó tevékenységemet...
No nem a díjazást keveselltem, ami  a négy hónapra összesen 6000.- forint volt már hosszú évek óta, nem. Egészen más történt.
Elkezdtem félni. A kora reggeli ködös sötétségben a Duna partján egyedül mászkálni nő létemre...hát nem valami biztonságos, főleg a mai világban. Néha pedig a kóbor kutyák támadtak meg, melyekből egyre több van a környéken.
Sokszor csúszkáltam a jeges havon, néha elestem, bukdácsoltam a parti jégtáblák között, és igen, be kell vallanom, újabban fáztam is !
Férjem már évek óta könyörgött, hogy adjam fel, ez így ahogy van, nagy hülyeség, de nekem nem volt szívem ott hagyni a jó öreg Dunát a naponta változó, szépséges arcával...
Most vége. Kicsit fáj, de fellélegzem. Aztán az jár a fejemben, hogy mit fogok én télen kezdeni hajnalok hajnalán...De majd kitalálom.

Addig is Isten veled téli, gyönyörű Duna-part ! Találkozunk tavasszal, csak ne az árvíz apropóján...

ZZ. avagy Zarándoklat Zircre...

"XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a Hit évét. A Szentatya az egyház figyelmének középpontjába akarja állítani a Jézus Krisztussal való találkozást és a hit szépségét: "A kegyelem pillanata lesz a Hit éve, amikor még teljesebben Istenhez fordulhatunk, megerősíthetjük hitünket, és örömmel hirdethetjük őt az embereknek."

Úgy gondolom, az zirci zarándok utunk méltó befejezése volt a Hit évének. Kellemes októberi napsütésben,  imádkozva, énekelve hamar odaértünk zarándoklatunk színhelyére. Jó volt látni az ismerős arcokat , és azokat is, akik még csak először jöttek velünk, de reméljük, hogy nem utoljára.
Utunk a Zirci Ciszterci Apátság hatalmas, kéttornyú, gyönyörű barokk apátsági templomába vezetett, ahol nagyszerű idegenvezetőtől hallhattunk rövid tájékoztatást, gyónhattunk, majd csendes imával várakoztunk a szentmisére, melyet Bertalan atya celebrált. Lélekben így feltöltődve folytattuk utunkat, megtekintettük a könyvtárat és a múzeumot, majd a romkertet. Mindegyik nagy élmény volt számomra, mert bár jártam már Zircen, most szinte egy másik arcát fedeztem fel...

A szentmisén.

Feszty Masa gyönyörű festménye szent Filoménáról

Lenyűgöző méretek...

Egy kis pihenés.

A Romkertben...

Az utolsó képek már Jásdon készültek, ahol megnézhettünk egy még működő malmot, igazán elbűvölő  környezetben. Kicsit még húztuk az időt, mert sehogy sem akaródzott otthagyni ezt a nyugodalmas helyet, ám indulnunk kellett hazafelé. Fáradtan, sok élménnyel eltelve értünk haza, reménykedve abban, hogy hamarosan újra mehetünk zarándoklatra...

Elmúlt...

A számomra nagyon nehéz időszak...a Halottak Napja.
A temetőket végigjártuk kétszer háromszor is. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem nem dob fel a temető "szépsége" ilyenkor, hiába a sok virág és gyertya, hiába...
Egyszer Prágában jártunkkor olvastam egy temetkezési helyen : "Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi ". Ez jár az eszembe, ahogy a temetőket rovom, és meggyújtom az emlékezés gyertyáit.
Emlékek tolulnak fel bennem, arcok, mondatok...torkomat a sírás fojtogatja.
És ekkor rezzenek fel a hangos beszédre. Régen láthatták egymást, talán csak egy évben egyszer, itt a temetőben találkoznak elhunyt szerettük sírjánál.
Üdvrivalgás, ölelkezés, vidámság. Érdeklődés, ki, hol, kivel, hogyan? Csevegés, néha nevetgélés.
Aki miatt jöttek, még várhat, hiszen nem fut el...