Megvolt a kézfogó...

A gyűrűt sikeresen megszereztem, igaz, hogy némi rokoni segítséggel... Át is adtam az illetőnek, és vártam.
Aztán az első adandó alkalommal rákérdeztem:
- Odaadtad a gyűrűt a Lucának ?- így, ilyen egyszerűen.
Nagy sóhaj.
- Igen. - válaszolja.
- És ???? - csupa izgalom vagyok. - Mit csinált vele? Az ujjára húzta?
- Nem. Betette a zsákjába. - szerencsére tudom, milyen zsákról van szó. Az óvodában minden kicsinek vállfán lóg egy nagyobb zsákocska a személyes holmiknak.
- És?
- Megpuszilt.
- Ennyi ?
- I-i-igen...- aztán látva csalódott arcomat, amit a szűkszavúsága okozott, mosolyogva mutat rá a szájacskájára:
- Mama, de itt ám ! És nem az arcomon...
- Akkor teljes a siker, lélegzem fel...
Következő alkalommal, amikor Daniért mentünk az óvodába, egy kislány és egy kisfiú társaságában találom, elmélyülten játszanak.
- Mama! Ő a Luca ! - mutatja be a helyes, hosszú hajú kislányt. - Ő pedig a tesója !
- Tudod mama, ők ketten ikrekek...
Muszáj komolynak maradnom, hát én is bemutatkozom illedelmesen.
Magamban megnyugodva konstatálom, hogy a Lucára már két "férfi " is figyel...