A virágok színe nem látszik, de én tudom, hogy margaréta, és kakastaréj...meg rezgőfű.
A ruhánk teljesen egyforma. Minden apró részlete megegyezik. Istenem ! Mennyire útáltam ezt az egyformaságot ! Annyira, hogy egyszer, mikor már végképp nem bírtam elviselni, lesz, ami lesz egy ollóval jól belevágtam a húgom új pulóverébe...
Édesanyám zokogott. Nagyon nehezen teremtette elő a pulóverekre valót, sok kosarat kellett a fején cipelni a keszhelyi piacra. Nem bántott, csak nagyon szomorú lett.
Mondom, hogy már akkor is rosszcsont voltam.
A húgom hozzám képest egy földreszállt angyal volt. Mégis nehezen tudtam vigyázni rá.
Amikor lenyelt egy fél barackot, ami a torkán megakadt, fuldoklott, és én nem tudtam vele mit kezdeni, végső kétségbeesésemben elcipeltem a falu szélső házához, ahol a körzeti rendőr és felesége laktak. Ő nem tudom hogyan, de valahogy kiszedte a jókora gyümölcsöt a torkából, éppen az utolsó pillanatban...
Mikor meztéláb ugráltunk a réten, egy nagy, kemény torzsába lépett szegénykém...még máig is meg van a helye a lábán.
Nehéz volt rá vigyázni. Rá, és az öcskösre. Mindketten rám voltak bízva, mint a legidősebbre. Én meg, mint egy vadcsikó száguldoztam volna, zabolátlan fantáziám űzött volna, de visszarántott a kötelességtudat...Így aztán vittem őket magammal a jóba, és a rosszba is...
Fakul az emlék, de nem múlik el, és ez a kép...ez a kép mindent felidéz. Köszönöm kishúgom !
Nagyon szép visszatekintés. Szívmelengető. :)
VálaszTörlésKedves kép és emlék.
VálaszTörlésNagyon bírom az ilyen és ehhez hasonló történeteket.... Eszembe juttat az én időmből is sok mindent, ami már lassan elfelejtődik....Panni köszönöm....
VálaszTörlés