Az időskor diszkrét bája.

Hajnali négy óra van, sajnos már teljesen kialudtam magam, nincs értelme álmatlanul heverészni,inkább felkelek. Irány a fürdőszoba.
Nem tudom kikerülni a tükröt, mivel épp szemben van az arcommal, így aztán szembesülök a ténnyel : bizony Panna lelkem, megöregedtél...
Arcodon már nemcsak a nevetőráncok mutatkoznak, a szemeid alatt enyhe duzzanat, és igen, hát a hajad is hagy kivetnivalót maga után. Szomorú....
Ekkor egy kicsi hang ott belül megszólal. Elég megróvó a hangja.
- Mit akarsz? Voltál már ránctalan, az igaz, de ilyen boldog voltál-e, mint mostanában?
- Boldog vagyok ?- Igen, ez igaz ! - válaszol is rá egy másik hang.
Hát hogyne ! Feltolulnak az emlékek, amikor a munka, a gyereknevelés, az idősgondozás mellett nem volt idő észrevenni a sok szépséget körülöttem. Csak rohantunk, csak kapkodtunk mindig. Így telt el a negyvenkét év.
Egyik évszak követte a másikat , évre év, hónapra hónap, napra nap, és csak remélni mertem, hogy egyszer, majd egyszer...
Most itt van. Itt van a maga szépségeivel, a ráncokkal, a bajokkal, mégis nagyszerű szabadságérzésel...mert mondjátok meg drága barátnőim : van-e jobb dolog, mint hajnali négykor feltenni a kávét, leülni a számítógép elé, kedvemre nézegetni a világban. Ha meg mégis úgy gondolnám, vissza is feküdhetek akár. Vissza hát! Hiszen kinn zuhogó eső mossa a tetőt, a szél zörgeti a sárga faleveleket....

Ránc ide, vagy oda..tudjátok milyen szép a hajnali eső novemberben?

Füle Sándor
Novemberi szellem

Felhő-sátor nyílt fölém az éjjel,
S a novemberi szél csipkésre fújta
Úszott az égen mennyei fölénnyel,
Áldást szórt aztán, derűre, borúra

Boldoggá lesz az ember ettől,
Ha ázott is a ruha, vizes a haj,
Hideg a víz, és az melegít bentről,
Hogy nincsen mása hozzá, de legalább betakar

Furcsa briganti a szél, szeleburdi lovag.
Csak hajt, tajtékzanak a szél-lovak
Patáik könnyeket rúgnak szemembe

Kegyetlen, és furfangos is rajta,
Ahogy lovaival a lelkemet is hajtja
És hullik a víz, csak hullik peregve