2016. március 8.

A Nő mégegyszer...

Csak beugrottam a sarki boltba némi reggeliért, így reggel hét óra körül. Mit tagadjam, nem volt túl jó a hangulatom, eső utáni, csípős reggel volt.
Eszembe jutott ugyan sok minden, de a Nőnap, a Nemzetközi Nőnap, az aztán nem.
Nyílt az ajtó , és egy régi kollégám lépett be rajta, arcán széles mosoly, amint az enyémen is, hiszen mindig nagyon örültünk, ha találkoztunk a faluban...
Csak akkor tudatosult bennem, hogy ma minket ünnepelnek, amikor a kezembe nyomott egy csokiszívet, és két cuppanós puszival boldog nőnapot kívánt...
Rettenetesen örültem, és rettenetesen szégyelltem magam. A melegítőmért, a nem túl jól fésült frizurámért,és úgy egyáltalán... mintha mostanában eltűnt volna belőlem a maradék nőiességem a hosszú nyugdíjas évek alatt.
Ez a kicsi csokiszív azonban megmelengette a szívemet, és ráébresztett valamire.

Minden, minden elmúlhat. A szeretet azonban örök. 
És még egy:
Soha többé nem megyek melegítőben a a boltba, és ma fodrászhoz is elmegyek.
Köszönöm csokiszív, köszönöm Nőnap !

1 megjegyzés:

  1. Nem tudom miért, de én mindig álságos dolognak tartottam a nőnapot, nem szerettem - és remélem, ezzel az álláspontommal nem bántok meg senkit.
    A nyugdíjas otthonlétttel én is úgy vagyok, hogy "lustává" tesz. Időnként meg kell rázni magunkat, feléledni, megújulni...:)

    VálaszTörlés