2014. október 21.

Hol voltam, hol nem voltam...

Már régebben is írtam a rezi turistaházról, mely a régi parókia épületéből született újjá. Abból az épületből, ahol gyermekkoromban sokat időztem, lévén édesanyánk az idős esperes úr mindenese...
Millió emlék, millió boldog pillanat emléke. 
Most pedig a festőtábor, melynek helyet adott a gyönyörűen felújított épület.
Annyira telve vagyok élményekkel, hogy szinte nem is tudok írni erről a pár napról. Hagyom még ülepedni. A jó bornak is idő kell. Bár igencsak jófajta borral kínált bennünket Bellér képviselő úr, rizlinggel, az aranyérmesből...
Talán a szeretet, amivel körül vettek, az hatott meg legjobban. Mintha nem is ötven évet töltöttem volna máshol. Hagytam, hogy újra peregjenek ifjúságom szép napjai.
A temetőbe is ellátogattam. Minden ugyanolyan, mint ötven éve, csak a sírhalom több...
No és a szerdai szentmise a gyönyörű, régi templomunkban. Akkor hatalmasnak tűnt, most azért kisebb, és egyszerűbb, de nem baj, így van ez, ha az ember felnőtté válik.
Persze, festettünk is.Alkottunk. 
Majd, ha minden leülepszik bennem, írok erről is. A téma az ősz volt. Két képet hagytam ott.
Na meg a szívemet...


Az alkotás hevében...

Felfelé a Rezi Cseren...


A Laky Demeter Turistaház.

Jókedvünk határtalan...


Azért a Dunát sem hagytam ki.

A kiállításon.

3 megjegyzés:

  1. visszatértem a kényszerű távolból és mindjárt milyen klassz bejegyzést olvashattam nálad.
    ...és a festményeid... csodálatosak..azok a színek...., még sok-sok alkotást neked.

    VálaszTörlés
  2. Miért voltál távol? Csak nem betegeskedtél? Ha láttad volna azt a rengeteg mennyiségű csipkebogyót, amit ott befőztek lekvárnak! Igaz is. Mielénk bicskének mondjuk...Örülök, hogy végre itt vagy !

    VálaszTörlés
  3. """Eneriafűzes""" az oka, amikért nem írtam eddig...Hiányoltalak, ráadásul egy ilyen eneriafüzes mellett vitt el utunk és akkor ugrott be igazából , hogy régen írtál... nem jutott eszembe a fa neve, és most is vissza mentem a blogodba megkeresni ezt a fránya fa nevét...Akkor akartam irni, de közben ezt a posztot feltetted..
    Na ... jó tudni hogy megvagy... Ezt tudnod kell és csak ennyit akartam mondani... jó hogy itt vagy...és látni a munkáidat...Szép hétvégét!

    VálaszTörlés