A tettes nem ismeretlen...

Minden a pillangóval kezdődött, amit Dani a keresztanyukájától kapott. Egy gyönyörű, élethű lila lepke forgott körbe-körbe, napenergiával működve, szárnyaival vígan verdesett...
Bennehagytuk a legszebb muskátlis edényben, hadd röpdössön .
Nem kellett volna...
Elhűlten néztem a földön fekvő gyönyörű tövet, a kiborult földet, és a mellette fekvő pillangót.
Az történt, hogy "valaki" igazi lepkének nézte, és sürgősen megrohamozta a szerencsétlent...már sejtettem is "ki" lehetett.
Szemében csöppnyi bűnbánat nélkül ott nyávogott a jázminbokor alatt, várva az esti parizerjére.
Persze, hogy a Nyivátka volt...

 

Daniszáj...

- Hiába ! Amit szeretek, azt szeretem ! - közli velem Dani öltözködés közben.
- Igen ? - kérdezem, mert nem igazán értem.- És mire gondoltál Danikám?
Kijavít.
- Nem mire, hanem kire...
???
- Hát terádra...

Vége a nyárnak...vége a nyárnak?

Végh György
Őszi akvarell.

Kék már az ősz akár a szilva hamva
maradj velem ne hagyj ne hagyj magamra
maholnap itt a hó a dér a harmat
szeress nagyon kívánlak és akarlak
még csillag nincs az este fénytelen
tenélküled minden reménytelen

Amott ezüst vitorla szárnya lebben
az ónnal-szőtt higany-szín szürkületben
borzong a víz villózva száll a fodra
ha itt volnál ráhajlanék karodra
hol vagy ó merre vagy mily tájakon
átfogja torkomat a fájdalom

A felhők vére rőt s a vízbe csorran
kék sellő úszik itt a gyöngy habokban
egy templom tornya felkiált az égre
emlékezz mindig rám szemem színére
az égen dél felé egy fecske száll
a boldogság a nyár oly messze már

Paradicsomi állapotok...

Már megint megfogadtam, és nem fogadtam szót...Egyszerűen nem tudok ellenállni a magoknak, amikor eljön a tavasz...
Felmentem ma a kertbe, paradicsomözön fogadott.
Kis fekete, nagy fekete, kicsi sárga, nagy sárga, piros, tigris, meg az a bizonyos olasz nevű, már kiment a fejemből.
Elképesztő mennyiségű termés van mindegyiken, pedig, pedig...eléggé mostohán bántam velük az idén. Mivel a kánikulát nagyon rosszul tűrtem, csak a locsolás volt, amit megkaptak esténként.Szóval állnak a gazban, és roskadoznak a termés alatt.
Így aztán tényleg paradicsomi állapotok uralkodnak nálunk.
Jöhet a fogadkozás...

Éreztél már így ?

Néha túl sok az élet
túl sok a könyörgés
a kimondott szavak
a hasztalan beszéd
néha jó lenne megpihenni
valaki karjában csendben lenni
valaki illatán elbódulni
mákonyos örök álomban
valakit megtalálni
s többet fel sem ébredni
mert minek?
a további szavaknak
a további hazugságoknak
ígéreteknek
fogadkozásoknak
melyeket úgy sem tartok be
mert nem lehet betartani őket.

Néha jó lenne
ránézni valakire
s ő visszanézne -
semmi több -
néha jó lenne hinni
hogy ez eljön egyszer
néha jó lenne álmodozni
léhán, felelőtlenül
néha jó lenne
játszani az élettel
táncra perdülni vele
könnyedén, boldogan
néha jó lenne azt hinni
hogy az élet ilyen
s majd fogunk
táncolni is
néha jó lenne
hinni és remélni
néha jó lenne -
élni.

Néha jó lenne
nem ilyesmiket írni
néha jó lenne
csak sírni
csak sírni
néha jó lenne
Istentől valamit kérni
nem sokat
csak annyit:
Uram, könyörülj rajtam
s engedj élni!
Néha túl sok az élet
s mégsem hagyom abba
görcsösen élek
ragaszkodom ahhoz
ami nem is az enyém
s ami csak por a porból
s egy kis lélek
mely remél.

Néha szeretnék
melletted lenni
nem lángolni, nem égni
nem szeretni

nem térdelni előtted
és vallomást tenni
csak nézni szép szemed
érezni illatod
s hallani lélegzeted
midőn a láthatatlan lég
benned életet teremt
csak nézni...

s akkor
könnyebb lenne az élet
akkor kicsit érezném
hogy élek
akkor az ima is erővel telne
s a könyörgés igazabb lenne

akkor...

akkor...

mikor?...

                  /Őri István /