A Szenteste gyönyörű volt. Itt volt mindenki, akit szeretek. Az éjféli mise után még megittunk egy pohár jóféle bort, és boldogan, elégedetten tértünk nyugovóra.
Karácsony első és második napján is minden szép volt. Az ünnepi ebéd jól sikerült, kedvesség, szeretet lengett körül...a Jánosnapi köszöntők sem maradtak el.
Aztán fiam, és családja hazautaztak, mivel másnap munkába ment...
Az eső zuhogott, amikor kikísértük őket, a szívem összeszorult. Megint elmúlt.
A kislányom ma utazik vissza. Percről percre, óráról órára szomorúbb vagyok.
Talán elfáradtam. Talán a nagy készülődés...nem tudom.Fáj, hogy vége, fáj, hogy elmennek, fáj minden.
Végső kétségbeesésemben felmegyek a nappaliba a karácsonyfánkhoz. Egykedvűen, ragyogva áll az ablak előtt...ugyan olyan szép, mint az első nap.
- Hát minek búsulni?- hallok egy kicsi hangot odabent.- Nem lehet minden nap karácsony...
Kedves Panna, sokszor átélem ezt az érzést, ilyenkor szoktam mondani, mennyire tud fájni a csend és a rend, el fog múlni, még eddig nálam is mindig elmúlt.
VálaszTörlésTalán a hosszú év alatt összegyűlt teher nyomja lelkünket, de jön az újév, ami reménységgel tölt el, új erőt adva a továbblépéshez. BÚÉK
VálaszTörlés