Fáradtak vagyunk, sok szép élmény van a hátunk mögött. Fürdés, betakargatás, jó éjt puszi. - Aludj jól kicsikém, álmodj a tavaszról...- mondom neki, hiszen én már arról álmodom. - Én a téllel akarok álmodni.- Feleli. - Miért ? - A tavasz már volt, de a tél még nem. És én nagyon várom mama. - Válaszolja.
Elgondolkodtam. Mennyivel bölcsebb ez a kis lurkó ! Én a szamár fejemmel ősz végén, a tél előtt, már a tavaszról ábrándozom nagy mohón, míg ő a hét éves fejével már tudja, hogy mindennek meg van a maga ideje, és ha tél , akkor legyen tél... Teljesen igazat adtam neki.
Novemberi ködös reggelen feltuszkolom magam a buszra. Öreg, viharvert járgány, hogy honnan szednek elő ilyen ősrégi darabokat, az rejtély. Fűtés nincs, minek is lenne, bezzeg nyáron többször is volt. Ráadásul a középső ajtó a leszállók után megadta magát, és nem csukódott be. Menekülünk, ki előbbre, ki hátrébb, mert éktelen cúg keletkezett az ajtó környékén. - Nem elég, hogy nem fűtenek, még az ajtót is ránk nyitják...-morgolódik egy korombéli hölgy. - Azt akarják, hogy jól megfázzunk, aztán tűnjünk el a föld színéről...hát.-Tódítja egy idősebb úr. - Csak nem ? - kérdezem álmélkodva. - Csak de. - válaszolja. Nem látja, mennyire utálnak bennünket nyugdíjasokat ? - Útjukban vagyunk.- Azzal felhúzza a kabátgallért a füléig. Ekkor nézek körbe, és látom, hogy az utasok jó része bizony nem mai csirke, velem együtt. - Nem szándékos - próbálom védeni a sofőrt. - Az lehet, de hátra jöhetne megnézni, mi van az ajtóval.- Mondja egy nő. - Még hogy nem utálnak bennünket? - folytatja. - A múltkor is jöttem haza Tatabányáról cekkerekkel. Ülőhely egy szál se, de a diákok mind ülnek. Hallom ám, amint az egyik fiú így szól a társához: " hagy álljon, hiszen ingyen utazgat". Erre már én sem tudtam mit mondani, különben is leszálláshoz készülődtem. Jeleztem, a busz megállt. Az ajtó, amely közben valami csoda folytán becsukódott, most nem akart kinyílni. A sofőrt ez nem érdekelte, indult volna tovább. Éktelen kiabálás után végre megállt. Nagy nehezen előre furakodtunk az első ajtóhoz. A sofőr csak ült, arcán néma közöny. Az undornál egy fokkal jobb...
Fáradtak vagyunk, sok szép élmény van a hátunk mögött.
