Minket választott...

Már lassan éjfél, lemegyek a konyhába, hogy kinyissam az ablakokat, hadd szellőzön éjjel. Már pár napja tart a kánikula, a lakás falai átmelegedtek. Kinyitom a szúnyoghálós ablakot, keserves nyivákolás, és valaki farkasszemet néz velem.
Hát ez egy iciri-piciri kismacska ! Hatalmas fülekkel, égnek álló, hófehér szőrőkkel, félelem nélkül lavírozik a petúniák között.
- Hát te? Hogy kerültél ide? És hogyan másztál fel ilyen magasra csöppnyi kis testeddel?
Csak néz, és nyivákol keservesen, miközben kis mancsával rázza a vékony hálót.

Hajjaj, rosszat sejtek én ! EZ ITT a Nyivátka műve ! Hazahozta megmutatni az új csemetét, biztosan elmondta neki, hogy itt eléggé jóravaló emberek laknak, még kaját is kapsz, aztán felkapta, felhozta az ablakpárkányra, és magára hagyta, hadd harcoljon. Csak így lehetett, hiszen ilyen magasra egy parányi állat még nem tud ugrani.
Na jó, kimegyek, és megnézem, mi az ábra...Kibogozom a petúniák közül, és lerakom. Erre aztán előkerül Nyivátka is. A kicsi mindjárt hozzásímul,  anyukája pedig gyengéden nyalogatja a hófehér bundácskát, közben büszkén rámnéz, a tekintete legalábbis azt mondja: látod? Ilyen hófehér még nem volt.
Közben felébred a férjem is, és mikor átlátja a helyzetet, határozottan megtiltja, hogy enni adjak a kicsinek, mondván, hogy ideszokik akkor (nem sejti, hogy én azt szeretném)...
Adtam nekik pár falatot titokban a férjem féltve őrzött májasából, de Nyivátka csak nézte, ahogy a kicsi befalja...Igazi édesanya.

Kövek üzenete.

Danival találtunk pár szép követ a Duna partján...Megkerestük a festékeket, és először egy katicabogarat, majd a többit festettük meg temperával, ahogyan a forma adta magát...
Nehéz leírni azt a határtalan örömöt, amit az alkotás láza adott neki.
A legszebb a szívecske lett, amit édesanyjának készített. A legvidámabb pedig a kis kőkatica...
Lám, lám, alkotni bármiből lehet !

Dani zavarba hozza a mamát...

- Mama ! - már a hangsúlyból érzem, hogy most valami "komoly" dolog jár a fejében.
- Igen, tessék - válaszolok. Mondjad kicsim !
- Ha majd feleségül veszem a Lucát, és lesz gyerekünk, neki is veszel játékot ?
- Persze, hogyne.- válaszolom, de érzem, hogy nem ez a lényeg.
- Mama ! De akkor már nagyon öreg leszel, és ugye nem leszel meghalva?
Puff, ez betalált...Nagymamának is elég öregecske vagyok, mivel hatvanhárom évesen szegezte nekem ezt az ötéves unokám. Hát akkor dédinek milyen öreg leszek? Gyors fejszámolás után bizony lehervaszt az eredmény...mindegy, legalább időt nyerek. Addig is kérdezek:
- Miért, lesz majd kisgyereketek ?
A válasz elképeszt:
- Még gondolkodunk rajta. Tudod mama, a kisbabák mindig azt mondják, hogy o-á-á, o-á-á,
és nem hagynak aludni...majd még meggondolom.
Aztán folytatja:
- Te meg vigyázol mama, hogy tudjál játszani vele, meg maffint sütni neki...
Édes Danókám! Köszönöm a bizalmat !

Finom a maffinod mama...

Ez volt a legkedvesebb dicséret mostanában.
Igen, a málnás muffint készítettem el most, mivel Dani és a kis unokanővére bejelentkeztek hozzánk vendégségbe.
Jöttek is, arcuk ragyog, boldogok egymás közelségétől, jókat játszanak. Most Ica mamánál nyaralnak, aztán a következő héten hozzám jön Dani, és lehet, hogy Dórika is el-ellátogat majd hozzánk.
Sok tervem van, hová megyünk, mit csinálunk ez alatt az egy hét alatt.
Kis karjával átölel, és hozzám bújik. Halkan megkérdezem, mi a helyzet "Luca ügyben". Kicsit szomorú a hangja:
- Hát, csak sokára látom majd, ha újra kezdődik az óvoda...
- Igen, azt tudom. De másképp... tudod.
Fülembe súgja, hogy csak én halljam:
- H-á-át...még mindig a "serelmem"...
Megvígasztalom:
- Akkor ez egy nagy szerelem.
- Igen - mondja. Ő is szereti a maffint !

Az én apám...

Ma lenne 92 éves...Amikor kisgyerek voltam, csodálattal néztem fel rá, erősnek és nagynak láttam, aki mindentől és mindenkitől megvéd. Akkoriban, már nem tudom hányadik osztályban tanultuk ezt a verset, amit a mai napig nagyon szeretek. Szinte szó szerint a szívemhez szólt minden szava. Igen. Ilyen az én apám.
Ma lenne 92 éves... Sír a lelkem, a szemem könnybe lábad, amikor Rá gondolok. Újra,meg újra elolvasom a verset. Drága Édesapám ! Nagyon hiányzol !

- Ady Endre -

Szöveggyűjtemény

Proletár fiú verse

Az én apám reggeltől estig
Izzadva lót-fut, robotol,
Az én apámnál nincs jobb ember,
Nincs, nincs sehol. Az én apám kopott kabátú,
De nekem új ruhát veszen
S beszél nekem egy szép jövőről
Szerelmesen.
Az én apám gazdagok foglya,
Bántják, megalázzák szegényt,
De estére elhozza hozzánk
A jó reményt.
Az én apám harcos, nagy ember,
Értünk ad gőgöt és erőt,
De önmagát meg nem alázza
A pénz előtt.
Az én apám bús, szegény ember,
De ha nem nézné a fiát,
Megállítná ezt a nagy, földi
Komédiát.
Az én apám ha nem akarná,
Nem volnának a gazdagok,
Olyan volna minden kis társam,
Mint én vagyok.
Az én apám ha egyet szólna,
Hajh, megremegnének sokan,
Vígan annyian nem élnének
És boldogan.
Az én apám dolgozik és küzd,
Nála erősebb nincs talán,
Hatalmasabb a királynál is
Az én apám.

Energiafűz kontra leander...

A tavalyi, és az idei ültetés.

Az én erdőm...

Jancsi papa büszkesége...

Csak a méret miatt kellet odaállnom...

Igen, megirigyeltem a férjem babérjait, aki büszkén mutogatja egyéves fűzesét. S mivel a szél állandóan felborogatta féltett leandereimet, fogtam, és beástam őket az udvaron cserepestől a földbe. Így aztán, ha kitekintek a konyhaablakomon, gyönyörű, virágzó leandererdőre látok. Ők a büszkeségeim. Harmincöt darab van. Bár a fényképezőgép nem adja vissza kellőképpen a látványt...

Az úgy volt...

...hogy a húgom szülinapra egy képet kért tőlem. Egy képet, amin naplemente van, meg meleg színek. Ilyenre vágyik, hát rajta. Csakhogy az idő szorított, hiszen pár nap volt csak hátra... hát gyorsan megfestettem. És akkor ott volt még a keretezés problémája. Igen, probléma, mert ekkora képet vékony fémkerettel horror áron kereteznek be... Mint már annyiszor, megint az ezermester öcsikém segített ki a bajból. Így aztán a jeles napon át tudtuk adni a koprodukciós képet. Azért kapott ám másféle ajándékot is...

Megvolt a kézfogó...

A gyűrűt sikeresen megszereztem, igaz, hogy némi rokoni segítséggel... Át is adtam az illetőnek, és vártam.
Aztán az első adandó alkalommal rákérdeztem:
- Odaadtad a gyűrűt a Lucának ?- így, ilyen egyszerűen.
Nagy sóhaj.
- Igen. - válaszolja.
- És ???? - csupa izgalom vagyok. - Mit csinált vele? Az ujjára húzta?
- Nem. Betette a zsákjába. - szerencsére tudom, milyen zsákról van szó. Az óvodában minden kicsinek vállfán lóg egy nagyobb zsákocska a személyes holmiknak.
- És?
- Megpuszilt.
- Ennyi ?
- I-i-igen...- aztán látva csalódott arcomat, amit a szűkszavúsága okozott, mosolyogva mutat rá a szájacskájára:
- Mama, de itt ám ! És nem az arcomon...
- Akkor teljes a siker, lélegzem fel...
Következő alkalommal, amikor Daniért mentünk az óvodába, egy kislány és egy kisfiú társaságában találom, elmélyülten játszanak.
- Mama! Ő a Luca ! - mutatja be a helyes, hosszú hajú kislányt. - Ő pedig a tesója !
- Tudod mama, ők ketten ikrekek...
Muszáj komolynak maradnom, hát én is bemutatkozom illedelmesen.
Magamban megnyugodva konstatálom, hogy a Lucára már két "férfi " is figyel...