Hazafelé....

Hazafelé tartunk Türjéről. Temetésen voltunk.Nemcsak az ólmos fáradtság miatt lóg az orrunk, szomorúak vagyunk mindhárman. Az unokaöcsköst temettük, a három testvér közül a legkisebbet...a három közül a legbohókásabbat, a kedves modorút, a viccmesélőt, az örök gyereket....Nehéz a szívünk, nem is nagyon beszélünk, vagy ha igen, emlékekről vele kapcsolatban.Mindenki szerette....miért? Miért kellett ilyen korán elmennie?Szinte hihetetlen, hogy tavaly tavasszal még ott ült közöttünk a konyhában, egészségesen, jókedvűen.

Nem tud most semmi feldobni bennünket. Aztán már szinte a falunkhoz érve , csodálatos naplemente vérvörös fénye festette meg a Duna vízét...nem tudtam ellenálni. Előkotortam a fényképezőgépemet, és lekaptam....Öcsi! Ugye nem haragszol érte?