2015. június 4.

Ismét a kezembe akadt...

...és már értem is. Ez a régi kép a kedvencem. Állunk a réten a kishúgommal, kezünkben kedvenc virágaimmal, kakastarély és margaréta, bár a fekete-fehér képen ez nem látszik.
Az viszont igen, hogy drága édesanyánk valamilyen oknál fogva úgy gondolta, hogy egy testvérpárnak mindig egyforma ruhában kell járnia.
De utáltam ! Én, aki mindig is egyediségre törekedtem, már akkor sem bírtam elviselni az uniformizálást.
Így történhetett, hogy amikor gyermeki szívemnek végképp elege lett az egyformaságból, egy titkos pillanatban jó nagy L betűt vágtam a húgom vadi új piros pulcsijába.De bár ne tettem volna !
Édesanyánk hatalmas zokogásban tört ki, amikor meglátta a "művemet"...Nagyon sok árut kellett a fején kosárba behordani a keszthelyi piacra, hogy megvehesse a pulóvereket.

Visszacsinálni már nem tudtam, de egyet ma sem értek: ha ennyire utáltam az egyformaságot, miért nem a saját pulóverembe vágtam bele az ollóval ?

Mondjuk a Ranschburg Jenő biztos tudná, de akkor még azt sem tudtam, mi fán terem a
pszichológia...

2 megjegyzés:

  1. Tán mert a te pulcsid rajtad volt, a húgodé meg kéznél. :)

    VálaszTörlés
  2. Most tekertem le ehhez a bejegyzésedhez, s látom a fotót - hát meglehet, legközelebb beteszem a sajátomat - olyannyira hasonló a beállítás, meg valahogy az egésznek a hangulata (bár én az öcsémmel vagyok fotózva). És ilyen pulcsis történetem sincs hozzá, de a két kép oly különösen hasonló.... Gyanítom, hasonló időben voltunk egykorúak...

    VálaszTörlés